Patanjali Rsi i.e. 200 évvel korszakalkotó módon összegezte az addig csak szájhagyomány útján terjedő ősi, isteni eredetű tanítást, a Jóga Tudományát. E kiváló Tudomány elméletének és gyakorlatának legfontosabb elemeit jól érthető, világosan követhető rendszerbe és írásba foglalta. Az ún. szútrákkal vezérfonalat ad az érdeklődő kezébe, hogy lépésről-lépésre vezetve őt, megmutassa az emberi élet céljához, az Önmegvalósításhoz, a Megvilágosodáshoz – SAMADHI-hoz vezető ösvényt.

Szerinte az elme megfegyelmezése által lehetséges ide eljutni, mert ennek nyugtalansága, tisztátalansága minden bonyodalmak és szenvedés forrása az emberi életben. A Jógaszútrák első részében a számunkra is elérhető célt mutatja be, hogy kedvet kapjunk e rögös, de annál magasztosabb célhoz vezető útnak nekiindulni. A többi (összesen négy) részben következik majd az út különböző aspektusainak ismertetése.
A legmagasabb szellemi szférákba emelő, különlegesen nehéz, rögös utat csak egy szakavatott élő Tanító, Guru segítségével, kizárólag valódi tapasztalatokon nyugvó, gyakorlati útmutatással képes a hétköznapi ember végigjárni. Ebben nyújt segítséget a Jógaszútrák kommentátoraként Paramhans Swami Maheshwarananda, korunk egyik élő Önmegvalósított szentje, aki mindennapjainkban alkalmazható valóságos gyakorlati nyelvre fordítja le nekünk ezen ősi, klasszikus jóga művet. Emberközelbe hozza, s az ősi Indiában megszületett irányadó elvek alapján, a mai tudományos szemlélet elvárásainak is megfelelő módon tárja elénk saját tapasztalatai, valamint a gyakorlati életből vett magyarázatai, példái segítségével a spirituális úton való haladás lépéseit, az úton felmerülő akadályokat, azok elhárításának konkrét lehetőségeit, technikáit. Megmutatja, hogyan tudjuk elérni még ezen életünkben a hőn áhított boldogságot, lelki békét, szeretetet, önismeretet, önuralmat, valódi, örök tudást, harmóniát; megismerni a legmagasabb rendű Valóságot – Istent – féktelenül felgyorsult, elidegenedő világunk és az egyre nagyobb szenvedést jelentő földhözragadtság közepette.